Sárkányok tánca (127 page)

Read Sárkányok tánca Online

Authors: George R. R. Martin

BOOK: Sárkányok tánca
9.63Mb size Format: txt, pdf, ePub

Larraq és Tumco voltak a legjobb tanítványai. Utánuk következett a Ihazari, akit a többiek csak Vörös Báránynak neveztek, bár egyelőre még vadsággal próbálta pótolni a képzettséget. Esetleg még a testvérek jöhettek szóba, a három alacsony sorból származó ghisi, akiket apjuk adott el rabszolgának, hogy rendezze tartozását.

Összesen hatan.
Hat a huszonhétből.
Selmy többet remélt, de a hat is jó kezdet. A többiek jórészt még fiatalok, sokkal jobban ismerték a szövőszéket, az ekét és az éjjeliedényt, mint a kardot és a pajzsot, de keményen dolgoztak és gyorsan tanultak. Néhány év fegyverhordozóként, és hat újabb lovagot adhat át a királynőnek. Akik pedig soha nem lesznek alkalmasak... nos, nem minden fiúból lehet lovag.
A birodalomnak szüksége van gyertyaöntőkre, fogadósokra és páncél
-
kovácsokra is.
Ez ugyanúgy igaz Meereenben, mint Westeroson.

Miközben figyelte, ahogy gyakorolnak, Selmynek eszébe jutott, hogy talán ott helyben lovaggá kellene ütnie Tumcót és Larraqot, esetleg a Vörös Bárányt is. A lovaggá ütéshez egy másik lovag kell, és ha ma éjjel valami rosszul sikerül, a hajnal már holtan találhatja őt, vagy tömlöcbe zárva. Akkor ki gondoskodik a növendékeiről? Másrészt viszont a fiatal lovagok hírneve részben annak az embernek a becsületéből eredt, aki a lovagi címet adományozta nekik. A kölykök

nek nem tenne jót, ha egy árulótól kapnák meg a sarkantyúikat, sőt, talán rögtön be is dugnák őket a szomszédos cellákba.
Ennél jobbal érdemelnek. Jobb sokáig élni fegyverhordozóként, mint rövid ideig becsületét vesztett lovagként.

Amikor a délután estébe olvadt, szólt a tanítványainak, hogy tegyék le a fegyvereiket, és gyűljenek köré. Beszélt nekik arról, mit jelent lovagnak lenni.

– Az igazi lovagot nem a kard teszi, hanem az önzetlenség. Becsület nélkül a lovag nem több egyszerű gyilkosnál. Jobb becsülettel meghalni, mint anélkül élni.

A fiúk furcsán néztek rá, de egy nap majd ők is megértik.

Később, a piramis csúcsában rábukkant Missandeire, aki tekercsek és könyvek halmai közt olvasott.

– Ma éjjel maradj itt, gyermekem – mondta neki. – Bármi is történik, bármit látsz vagy hallasz, ne hagyd el a királynő lakosztályát

– Ez megértette – bólintott a lány. – Szabad megkérdeznem...

– Inkább ne. – Ser Barristan kilépett a teraszkertbe.
Én nem erre születtem,
gondolta, ahogy végignézett a városon. A piramisok sorban életre keltek, lámpások és fáklyák gyulladtak meg, miközben odalent az utcákon összegyűltek az árnyak.
Cselszövések, ármánykodások, suttogások, hazugságok, titkok a titkokban... és valahogy mégis a részévé váltam.

Mostanra talán már hozzászokhatott volna ezekhez a dolgokhoz. A Vörös Toronynak is voltak titkai.
Még Rhaegarnak is.
Sárkánykő hercege soha nem bízott benne annyira, mint Arthur Dayne-ben. Erre Harrenhal volt a bizonyíték.
A hamis tavasz éve.

Az emlék még mindig keserűséggel töltötte el. A vén Whent nagyúr nem sokkal azután hirdette meg a lovagi tornát, hogy fivére, Ser Oswell Whent, a Királyi Testőrség tagja látogatóba érkezett hozzá. Varys suttogása meggyőzte Aerys királyt arról, hogy fia el akarja távolítani a trónról, és hogy Whent tornája csak álca, hogy Rhaegar minél több nagyúrral találkozhasson. Aerys Alkonyvölgy óta nem hagyta el a Vörös tornyot, ám most hirtelen bejelentette, hogy csatlakozik Rhaegar herceghez Harrenhalban, és onnantól minden balul sült el.

Ha jobb lovag lettem volna... ha kivetem a nyeregből a herceget abban az utolsó összecsapásban, ahogy előtte oly sokakat, én választhattam volna meg a szerelem és szépség királynőjét
...

Rhaegar a deresi Lyanna Starkot választotta. Barristan Selmy mást

választott volna. Nem a királynőt, aki nem is volt jelen. Nem Dorne-i Eliát, bár kedves és szép lány volt; pedig az ő választásával sok harc és gyász elkerülhető lett volna. Hanem egy fiatal szüzet, aki nem olyan rég tartozott az udvarhoz, Elia egyik társalkodónőjét... bár Ashara Dayne mellett a dorne-i hercegnő holmi konyhai szolgálólánynak tűnt

Ser Barristan még ennyi év után is emlékezett Ashara mosolyára, nevetésének hangjára. Csak le kellett hunynia a szemét, hogy lássa maga előtt, vállára omló hosszú haját, csábító, lilás szemét.
Daenerysnek van ilyen szeme.
Néha, amikor a királynő ránézett, úgy érezte, mintha Ashara lánya volna...

Csakhogy Ashara lánya halva született, az ő szépséges hölgye pedig nem sokkal azután levetette magát egy toronyból, mert beleőrült a gyászba – és talán a férfi miatt is, aki szégyent hozott rá Harrenhalban. Sosem tudta meg, hogy Ser Barristan szerette.
Honnon is tudhatta volna?
A Királyi Testőrség lovagjaként cölibátust fogadott. Semmi jó nem származott volna belőle, ha elmondja neki az érzéseit
A hallgatásból sem származott semmi jó. Ha legyőztem volna Rhaegart,
és Asharát koronázom a szerelem és a szépség királynőjévé, talán inkább rám figyelt volna Stark helyett
?

Sosem tudja meg. Ám az összes kudarca közül egyik sem kísértette úgy Barristant, mint ez.

Az ég borús volt, a levegő forró, nyomasztó, mégis érzett benne valamit, amitől bizsergett a gerince.
Eső,
gondolta.
Vihar közeledik. Ha nem ma, akkor holnap.
Vajon megéri a holnapot, hogy lássa?
Ha Hizdahrnak is van saját Pókja, akkor már halottnak is tekinthetem magam.
Ha arra kerül a sor, úgy akar meghalni, ahogy élt: kardjával a kezében.

Amikor nyugaton az utolsó fény is kihunyt a Rabszolga-öbölben hemzsegő hajók vitorlái mögött, Ser Barristan besétált a teraszról, hívott két szolgálót, és utasította őket, hogy melegítsenek fürdővizet. A délutáni gyakorlástól izzadtnak és koszosnak érezte magát.

A víz csak langyos volt, de Selmy addig hevert benne, amíg teljesen ki nem hűlt, és közben tisztára súrolta a bőrét. Makulátlanul állt fel, megszárította magát, és fehérbe öltözött. Harisnya, alsóruha, selyemtunika, párnázott zeke, mindegyik tisztán és kifehérítve várt rá. Legfölülre azt a páncélt öltötte, melyet a királynőtől kapott megbecsülése jeléül. Az aranyozott láncszemeket gondos munkával ki

kovácsolták, és a hajlékonysága egy jó bőrvértével vetekedett. A lakkozott mellvért kemény volt, akár a jég, és csillogott, mint a frissen hullott hó. A tőr került az egyik oldalra, a kard a másikra, mindkettő aranyszegekkel kivert, fehér bőrövön függött. Végül hosszú, fehér köpenyét is magára kanyarította, és a vállánál összekapcsolta.

A sisakot a kampón hagyta. A keskeny szemnyílás korlátozta látását, márpedig most szüksége lesz rá, hogy mindent lásson. A piramis folyosói éjszaka sötétek, az ellenség bármelyik irányból érkezhet. Emellett a sárkányszárny dísze szép látványt nyújt ugyan, de nagyon könnyen beleakadhat a fejsze vagy a kard. Majd a következő lovagi tornán felveszi, ha a Hét megadja neki a lehetőséget.

Az öreg lovag talpig fegyverben és páncélban üldögélt a királynő lakosztálya melletti kis szobában. A sötétben megjelent előtte az összes király arca, akit eddig védett, és azoké a testvéreié is, akikkel együtt szolgált a Királyi Testőrségben. Vajon közülük hányan tették volna meg azt, amire most készül?
Néhányan biztosan. De nem mindegyik. Némelyikük nem habozott volna lecsapni Skahazra, árulás vádjával.
A piramison kívül eleredt az eső. Ser Barristan csak ült a sötétben, figyelt.
Mintha könnycseppek hullanának,
gondolta.
Mintha halott királyok sírnának.

Elérkezett az indulás ideje.

Meereen Nagy Piramisa a ghisi Nagy Piramis mintájára épült, melynek gigantikus romjait Hosszúléptű Lomas egy alkalommal meglátogatta. Akárcsak ősi elődje, melynek vörös márványcsarnokai ma denevéreknek és pókoknak adtak otthont, a meereeni piramis is három és harminc szinttel büszkélkedhetett, mert ez a szám valamiért szent volt a ghisi istenek szemében. Ser Barristan magányosan kezdte meg hosszú ereszkedését, fehér köpenye örvénylett a háta mögött. Nem a széles, erezett márványlépcsőt használta, hanem a szolgálók útvonalát, a téglafalak közé rejtett keskeny, meredek lejárót.

Húsz szinttel lejjebb már várt rá a Tarfejű, durva vonásait a reggel is viselt vérszívódenevér-maszk mögé rejtette. Hat Bronz Bestia volt vele, ők teljesen azonos rovarmaszkot hordtak.

Sáskák,
ismerte fel Selmy.

– Groleo – mormolta.

– Groleo – felelte az egyik sáska.

– Van több sáskám is, ha szükséged van rájuk – mondta Skahaz.

– Hat elég lesz. Mi van az ajtóknál álló őrökkel?

– Az én embereim. Nem lesz problémád.

Ser Barristan megragadta a Tarfejű karját.

– Ne legyen vérontás, csak ha szükséges. Reggel összeül a tanács, és közli a várossal, mit tettünk és miért.

– Ahogy akarod. Sok szerencsét, vénember.

Mindegyikük ment a dolgára. A Bronz Bestiák követték lefelé Ser Barristant.

A királyi lakosztály a piramis szívében helyezkedett el, a tizenhatodik és tizenhetedik szinten. Amikor Selmy elérte a megfelelő emeletet, a piramis belsejébe vezető ajtót bezárva és leláncolva találta, és az átjárót két Bronz Bestia őrizte. A köpeny csuklyája alatt az egyik patkány, a másik bika álarcot viselt.

– Groleo – mondta Selmy.

– Groleo – felelte a bika. – A harmadik folyosó jobbra.

A patkány kinyitotta a láncot, Ser Barristan és kísérete beléptek egy keskeny, fáklyafényes, vörös és fekete téglákból rakott szolgafolyosóra. Lépteik visszhangoztak a padlón, ahogy elhaladtak két folyosó mellett, és befordultak a harmadikon.

A király lakosztályának faragott keményfa ajtaja előtt Acélbőr őrködött, egy fiatal veremharcos, aki még nem tartozott a legjobbak közé. Arcát és homlokát bonyolult, zöld-fekete tetoválás borította, ősi valyr varázslójelek, melyek rendeltetése az lett volna, hogy acélkeménnyé tegyék húsát és bőrét. Hasonló jeleket tetováltak a mellére és karjára is, bár hogy ezek valóban megállították-e a kardot vagy a fejszét, az még nem derült ki.

Acélbőr ezek nélkül is figyelemre méltó jelenség volt, a karcsú, inas harcos fél fejjel emelkedett Ser Barristan fölé.

– Ki jön? – kérdezte, és oldalra tolta hosszú nyelű csatabárdját, hogy eltorlaszolja az utat. Amikor meglátta Selmyt, és mögötte a bronz sáskákat, visszaeresztette a fegyvert – Öreg ser.

– Ha a királynak is megfelel, szeretnék szót váltani vele.

– Késő van.

– Késő van, de sürgős a dolog.

– Megkérdem. – Acélbőr fegyverének nyelével megkopogtatta az ajtót Félrecsúszott egy kémlelőnyílás fedele, és egy gyermek nézett ki a folyosóra. Gyermeki hang kérdezett valamit Acélbőr válaszolt. Ser Barristan hallotta, ahogy félrehúznak egy nehéz reteszt. Az ajtó kitárult

– Csak te – mondta Acélbór. – A Bestiák itt várnak.

– Ahogy kívánod. – Ser Barristan bólintott a sáskáknak. Egyikük viszonozta a biccentést. Selmy egyedül lépett be az ajtón.

A sötét, ablaktalan, minden oldalról nyolc láb vastag téglafallal körbevett lakosztály, amit a király kiválasztott magának, nagy volt, és gazdagon berendezett. A magas mennyezetet vastag, fekete tölgyfa oszlopok tartották, a padlót qarthi selyemszőnyegek borították A falakon felbecsülhetetlen értékű szőttesek lógtak, az ősi és kifakult szöveteken Ghis ősi birodalmának dicsősége elevenedett meg. A legnagyobb azt ábrázolta, amint a legyőzött valyr hadsereg utolsó túlélőit megláncolják. A királyi hálószobába vezető átjárót szantálfából kifaragott, simára csiszolt, beolajozott szerelmespár vigyázta Ser Barristan gusztustalannak találta őket, bár vágykeltő hatásukat nem vitathatta.
Minél előbb elmegyünk erről a helyről, annál jobb.

A fényt magányos vas parázstartó szolgáltatta, mellette ott állt a királynő két pohárnoka, Draqaz és Qezza.

– Miklaz elment felkelteni a királyt – mondta Qezza. – Hozhatunk neked bort, ser?

– Nem, köszönöm.

– Foglalj helyet – mutatott egy padra Draqaz.

– Inkább állnék. – A hálószobába vezető ajtó mögül hangokat hallott. Az egyik a királyé volt.

Hosszú időbe telt, mire Hizdahr zo Loraq király – tizennegyedik ezen a nemes néven – ásítozva, köntöse övével bajlódva előbukkant. A ruhadarab zöld szaténból készült, igazgyöngyök és ezüstszálak díszítették. Alatta a király teljesen meztelen volt. Ez jó. A meztelen emberek sokkal sebezhetőbbnek érzik magukat, és kevésbé hajlamosak öngyilkos hősiességre.

A nő, akit Ser Barristan az ajtót takaró függöny félrehúzódásakor megpillantott, szintén meztelen volt, mellét és csípőjét csak részben takarta vékony selyem.

– Ser Barristan – ásította Hizdahr. – Melyik órában járunk? Híreket hoztál az én drága királynőmről?

– Nem, felség.

Hizdahr sóhajtott.


Hatalmasság
ha kérhetlek. Bár ebben az órában az „álmosság” talán jobban illene rám. – A király az egyik kis szekrényhez lépett, hogy töltsön magának egy kupa bort, de a kancsó alján alig lötyögött valami. Ingerültség suhant át az arcán. – Miklaz, hozz bort, tüstént!

– Igenis, méltóság.

– Vidd magaddal Draqazt is. Egy kancsó arborit és egyet abból az édes vörösből. A mi sárga pisánk nem kell, köszönöm. És ha legközelebb üresen találom a kancsót, kapsz egyet a csinos, rózsaszín kis arcocskádra. – A fiú sietve távozott, a király pedig Selmyhez fordult. – Azt álmodtam, megtaláltad Daeneryst.

– Az álmok néha hazudnak, felség.

– A „fényesség” is megteszi. Mi hozott ide ilyen késői órán, ser? Történt valami a városban?

– A városban nyugalom van.

– Valóban? – Hizdahr zavartnak tűnt. – Akkor miért jöttél?

– Feltenni egy kérdést. Hatalmasság, te vagy a Hárpia?

Hizdahr ujjai közül kicsúszott a kupa, leesett a szőnyegre és elgurult

– Eljössz a hálótermembe éjnek évadján, és ezt kérdezed? Netán elment az eszed? – A király csak most vette észre, hogy Ser Barristan páncélt és láncinget visel. – Mi a... miért... hogy merészelsz...

– A méreg a te műved volt, hatalmasság?

Hizdahr király hátrált egy lépést.

– A sáskák? Azt... azt a dorne-iak tették! Quentyn, az az úgynevezett herceg! Kérdezd meg Reznakot, ha nekem nem hiszel!

– Van rá bizonyítékod? És Reznaknak?

– Nincs, máskülönben már őrizetbe vetettem volna őket. Talán így is meg kellene tennem. Marghaz majd kihúzza belőlük a vallomást, ez nem kétséges. Ezek a dorne-iak mind méregkeverők. Reznak szerint kígyókat imádnak

Other books

Angel Unaware by Elizabeth Sinclair
The Crock of Gold by James Stephens
Jessica Coulter Smith by Her Wolf Savior
Duchess by Susan May Warren
Predictably Irrational by Dr. Dan Ariely
Overwhelm Me by Marchman, A. C.